A technológiáink
Többre értékeljük a hosszú távú vállalati sikereket, mint a kérészéletűeket.
Számtalan agytröszt és kompetens társ biztosítja a hátszelet az utunkon.
Az együttműködés a siker kulcsa - Connectivity+
A Connectivity+ a stratégia ahhoz, hogy megvalósíthassuk a következő elképzelésünket: "A jövőt a technológiával akarjuk formálni az emberek számára", egész pontosan termékekkel és alkalmazásokkal. A gyors technológiai fejlődés, a még több digitalizáció az ipar területén és az ügyfelek és partnerek igényei szükségessé tették az újragondolást: Az új technológiák mellett az emberi és környezeti tényezők és a főbb globális kérdések is egyre inkább a középpontba kerülnek. Hogyan küzdjünk meg mindezzel? Innovatív gondolkodással és cselkevéssel. A közös alkotás előnyeinek kihasználása érdekében a lehető leghamarabb a fedélzetre hívjuk az ügyfeleinket és a partnereinket. Ötleteket cserélünk, és reflektálunk azokra, mert a munka során csak a legjobb innovációkat akarjuk fejleszteni a jövő számára.
HARTING Quality and Technology Centre (HQT)
A HARTING Quality and Technology Centre (HQT) célja, hogy az energia szempontjából fenntartható legyen. A nyitott épületszerkezeten alapuló építési koncepció elősegíti a szabad eszmecserét. Ez pedig tökéletes környezetet biztosít a Technology Group hosszú távú sikere és minősége számára. Hiszen a minőség és a technológia az innováció és a növekedés hajtóereje.
SPE hálózat
Az egy érpáras Ethernet (SPE) az infrastruktúra alapjaként lehetővé teszi az IIoT és az Ipar 4.0 megoldásokat. Az IIoT piac gyors növekedése miatt partneri viszonyt alakítottunk ki a többi technológiai vezetővel, hogy gyorsan fejleszthessük ezt a technológiát. Az SPE ipari partnerhálózat biztosítja a első csatlakozási pontot azoknak a felhasználóknak, akik SPE hálózatokat vagy készülékeket telepítenek. Ez a partneri viszony egyértelmű ajánlásokat ad a jövőbeni IIoT-alkalmazások fejlesztéséhez, központi információs platformot üzemeltet, és befektetési biztonságot nyújt a felhasználóknak, hogy a jövőben számíthassanak erre a technológiára.
SmartFactory
A SmartFactory hálózatába tömörült partnereinkkel elköteleztük magunkat az Ipar 4.0 témái és a jövő gyára iránt. Az egyenlők partnerségének a célja a K&F projektek közös fejlesztése és alkalmazása. Ez a hálózat a saját okosgyárával biztosítja a lehető legvalósabb környezetet.
Együttműködés az egyetemekkel (MIT elkötelezettség)
A Massachusetts Institute of Technology (MIT) keretén belül a Microsystems Technology Laboratory (MTL) és a Microsystems Industrial Group (MIG) része vagyunk. Az MTL kutatási területei rendkívül szélesek és segítenek abban, hogy kialakítsuk az Ipar 4.0 új generációjának jelentős részét. Tagként elősegítjük az Ipar 4.0 releváns témáin dolgozó hallgatókkal és oktatókkal az együttműködést. A HARTING számára ez egy olyan fontos csere, ami segíti elérni a Connectivity+ kapcsán megfogalmazott céljainkat.
Shanghai Egyetem
A shanghai Tongji Egyetemmel 2014-ben kezdődött az együttműködési programunk. Ez az együttműködés minden évben számos ösztöndíjat biztosít a legjobb hallgatóknak. Kétévente innovációs versenyt tartanak. A hallgatók projektjeit független zsűri értékeli. 2019 óta az együttműködési programba tartozik a HARTING laboratóriuma, ahol a személy- és árúszállítás iparág termékeit használják.
Aki nem törekszik arra, hogy jobb legyen, jó sem lesz.*
*Oliver Cromwell, 1599 – 1658
A technológiáinkat a termék teljes élettartamán keresztül szemléljük. Annak érdekében, hogy a termékeink fenntarthatók maradjanak, már az első pillanattól figyelmet fordítunk a felhasználóbarát kialakításra, a kritikus nyersanyagokra és azok újrahasznosított tartalmára. Folyamatosan optimalizáljuk a gyártási folyamatunkat. Az optimalizált szállítás, csomagolás és újrahasznosítás szintén elősegíti a környezeti károk csökkentését. Hadd mutassunk néhány példát, hogyan kezeljük a környezetvédelmet a termékeink kapcsán.

A jobb kéz a környezetvédelemnek
Olyanok vagyunk, mint Batmannek Robin, Sherlock Holmesnak Dr. Watson, vagy a jobb kéz a környezetvédelemnek. A technológiáink számos előre tekintő piacon otthon vannak. Legyen szó akár szélenergiáról, vasúti szállításról vagy elektromobilitásról, a termékeink elősegítik a fenntarthatóságot és a környezetvédelmet, és ezáltal hozzájárulnak a tiszta jövőhöz.
Energiatároló rendszerek: Energia, amikor valóban szükség van rá - a Han® S termékkel
A Han® S terméket kifejezetten a fenntartható energiatároló rendszerek számára fejlesztettük ki. Felhasználható akkumulátor-modulok (BM) összekapcsolására, hogy megnövelje a moduláris kialakítású ESS teljes kapacitását, és ezáltal számtalan fontos szolgáltatást nyújthasson. Ezek közé tartozik a megújuló energia integrálása, a kereslet eltolása és a csúcsterhelés csökkentése. A csúcs csökkentése akár 80%-kal csökkentheti az elektromos költségeket.
Szélenergia: Szélenergia kapcsolódik az Ethernethez
A száloptikás átviteli rendszerünk az Ethernet kommunikáció mátrixa a modern szélturbinákban. Teljes kábelezést biztosítunk, amely tartalmazza a forgócsuklós átvitelt is. Előnye: A nagyobb átviteli sebesség a rendszer jobb ellenőrzését teszi lehetővé. Mindezeken kívül a Plug & Play interfész csökkenti az állásidőt. A hosszú telepítési idők elkerülhetők. A rendszerhasználat optimalizált. És mindez jó a környezetnek is!
Okostermesztés: Okos, okosabb, AEF magasfeszültségű csatlakozó
Az AEF magasfeszültségű csatlakozónk segíti az okostermesztést. A szabványosított csatlakozó 150 kW nagyfeszültséget vezet a traktorból az eszközbe. Az elektromos üzemmód a mechanikus vagy hidraulikus változatokhoz képest jobb energiahatékonyságot eredményez, amely végül 20%-kal kevesebb dízelfogyasztást biztosít.
E-mobilitás: Egy töltőkábel mindenhez
Fejlett töltő infrastruktúra és a töltőállomások sűrű hálózata szükséges ahhoz, hogy sikeresen válthassunk E-mobilitásra. Ezért van az, hogy a járművek töltőkábelei mellett a töltőállomások számára is gyártunk töltőkábeleket és töltő aljzatokat is. Minden általános szabványnak megfelelünk és így egyaránt gyárthatunk Európában, Kínában és az Egyesült Államokban.